Üzletben nálunk megvehető volt a 125-ös és 250-es MZ-Trophy, majd ezek újabb TS névre hallgató változatai, hogy azután az ETZ újabb variánsaival a sor be is záruljon. A mai modern MZ-kről már csak szerény hírlapi cikkecskékből szerezhetünk tudomást úgy-ahogy, nem lévén a típusnak nálunk komolyabb képviselete.

Az MHSZ sportklubok akkoriban kaptak a Trophy-125 szerényebb hatnapos változatából, amely alig különbözött az egyébként igen szívós utcai alapkiviteltől (terepgumi és -kormány, felhúzott hangtompító, tankra szíjazott szerszám - és térképtartó).

Bezzeg az NDK-s gyári versenyzők ennél a szerény kis versenygépnél jóval speciálisabb változatokat - nagyobbakat is - meglovagolhattak. Az MZ gyorsasági speciálgépek sikerrel indultak, olyan világnagyságokkal a nyergükbe, mint az angol Mike Hailwood, vagy a szintén angol Alan Shepherd. A mi Szabó II. Lászlónk is a kor ismert gyorsaságizói közé számított. Műszaki hiba miatt többször is első helyről esett ki VB-futamon a gyors, de kissé megbízhatatlan speciálgépével.

A forgótárcsás szívásvezérlésű, kétütemű versenygépeket Walter Kaaden mérnök irányításával építették a gyár versenyosztályán. Az onnan nyugatra szökött egyik versenyszerelő eladta a titkot - a részadatokat is - a Suzukinak, akik aztán a jelentősebb anyagi bázisukon továbbfejlesztették a versenymotor konstrukcióját, és egy időben sorra nyertek vele.

Egyébként a mi Szabó II. Lászlónk versenyzői kvalitására bizonyíték, hogy nem csak az MZ, de a Honda is hívta gyári versenyzőnek. Az MZ-t akkori MHSZ-klubbéli intrikák miatt "lőtték el", a Hondához nyugatra meg politikai okok miatt nem engedték szerződni.
Hasonlóan nem jutott később gyári Yamahához Drapál János sem (csak a production racer, azaz széria versenymotor változatához), aki még Szabó II.-nél is jobban szerepelt a VB-ken, ugyanis VB futamot is nyert.

Az MZ motorok őse a DKW RT 125 sok egyéb motorkerékpárnak lett a kényszerű őse: lemásolták az oroszok a Moszkva K-55 néven, az angolok BSA Buntam-ként, a japánok Yamaha 125-ként, minimális módosítással.

A DKW (az MZ ős) is épített többféle versenymotort, mind kétütemű volt. Ez a kéthengeres 500-as, 40 lóerős gép 1937-ban készült. Két külön, úgynevezett töltődugattyúval, és vízhűtéssel. (A két töltődugattyú a kartertér előszívását és elősűrítését növelte).

Az ötvenes években született IFA-MZ BK (boxer-kardán) 350-ese. Ez a bicaj kétütemű kardánhajtású boxer-motor volt, amolyan kelet-német BMW. Ez a BK széria volt az állami tulajdonú gyár első saját konstrukciója.

Az MZ ES 250 a nálunk is forgalmazott MZ Trophy 250 elődje. Volt 175-ös változata is ezzel a küllemmel. Az újabb 125-ös és 250-es Trophy-t jól ismerhettük, mivel nálunk is árusították. Ez a sikeres modell vezette be a köztudatba az új márkanevet, az MZ-t.

Ez már egy 1964-es "Hatnapos" versenygép, az MZ ETS 350-G Cross-Country. Történetesen egy 320 köbcentiméteres verzió, 27 LE-vel, a széria ES típusból lett továbbfejlesztve még a kezdetekben.

Az MZ KKM 350 még Németországban is igazi kuriózum! Bolygódugattyús Wankel- motor a Trophy vázban. Hengertérfogata 3x175 köbcentiméter, teljesítménye 24 lóerő. Hazájában is csak prototípus volt.

Néhány darab ebből a nagytankos MZ Trophy Sport típusból hozzánk is került: az NDK-ban akkoriban vendégmunkásként dolgozó magyarok jöttek vele haza. A végsebessége 130 km/h volt, ezzel könnyedén ki lehetett bírni a 2000 km-es utat, a 22 literes tankba pedig elég volt hazáig ötször tankolni.

Ebből a gyorsasági pályagépből volt 125-ös egyhengeres, és kéthengeres 250-es is. Többek között ilyennel versenyzett a mi Szabó II. Lászlónk is. Ezen a képen éppen az angol Alan Shepherd repeszt.

1975-ös MZ RZ250/2 utolsó generációs pályagép már öntött alumínium kerékkel és elől dupla, hátul szimpla tárcsafékkel. A 250 köbcentis gép 62 lóerős volt, és 240 km/h volt a végsebessége 1975-ben. Ezzel a versenymotorral zárult le az MZ-k 25 éven át tartó sikere.